Horváth Tamást csak úgy
ismerik, mint kalandort és földrajz tanárt a Kispesti Deák Ferenc Gimnáziumban.
Mivel közel száz országban járt már. A mai előadáson pedig a kíváncsi tanulók
nyertek betekintést Dél- Amerika egzotikus világába.
Perunak vannak olyan részei, ahol nem fenékig tejfel az élet. Azt hinnék, hogy a cipőpucolás a múltszázad divatja volt, de itt még komoly szakma. A gyerekeknek is ki kell venniük a részt a munkából. Ha arra járnánk, ne lepődjünk meg, ha egy négy-öt éves kisgyerekkel futnánk össze, aki cukorkát vagy karkötőt árul. Szintén, ha nem találnánk egy „megszokott” újságos bódét, csak a földön kirakodott újságokat mellettük sakkozó férfiakat, akkor jobb, ha tudjuk, hogy azok használt újságok. Az ottaniak nem mindig engedhetik meg maguknak az újságokat, ezért várnak egy-két hetet, hogy olcsóbban jussanak hozzá.
Ami még szintén meglepő lehet az európai ember számára: a buszok. A
kinézetük eleve olyan, mintha keresztezték
volna a megszokott buszt és egy
kisebb kamiont. A színvonaluk sem a legjobb. Kijelölt buszmegállókat se nagyon
keressünk, mivel nincsenek. A busz oldalára vannak festve az útirány nagyobb
pontjai és aki felakar szállni annak valahogy jeleznie kell, például kiabálással.
Ahogyan annak is, aki le akar szállni. Aggódni azért nem kell, az ellenőrök
készségesen segítenek. 
A
Titicaca-tó már a neve miatt is igen közkedvelt. Emellett Dél-Amerika
legnagyobb tava és a világ legmagasabban fekvő hajózható tava. Ha netán
errefelé járnánk, feltétlenül el kell menni a Nádszigetre. Ez egy úszósziget,
ami nádrétegre épült, ahogyan a házak is nádból készültek.
Argentínára
már mondhatnánk, hogy sokkal európaibb ország. A lakosság nagy része olasz és
spanyol leszármazott. De természetesen argentinoknak vallják magukat és ők is
olyan büszkék, mint az európai rokonaik. És persze nem hallottunk volna semmit
Argentínáról, ha nem hangzott volna el a tangó. Az utcákon, főtereken nem
szokatlan, hogy táncosokkal találkozunk, akik felpezsdítik a járókelők
mindennapjait.
